A tenger mélyének volt egykori királya, a sárkány. Feleséget vitt egy nap a palotájába, és vígan élték napjaikat, vízalatti életüket.

Ágynak esett egyszer a királyné, a sárkányasszony, és tanyát ütött a szomorúság, meg a búbánat. Sorba jött a sok javasember, mind megnézte a beteg asszonyt, egy se segíthetett rajta. Egyre búsabb lett a király, egyre betegebb a királyasszony.

Megszólal egy nap az egyik javasember, és azt mondja a királynak:

- Csak egy orvosságot tudok, csak attól gyógyulhat meg a feleséged.

- Mondsza hamar – kiált fel a király –, hol van az az orvosság?

- Megmondhatom – feleli a javas –, de nehéz ám hozzájutni.

- Te csak mondd meg – sürgeti a király –, a többi az én dolgom.

- Majom kéne elevenen, hogy a máját kivehessem – mondja ki a nagy szót a javas.

- Honnan szedjek én élő majmot? – aggodalmaskodik a király.

- Van egy sziget a tengeren, majmok szigetének mondják – beszéli a javas –, oda küldjenek el valakit, hogy fogjon vagy egyet belőlük.

- Úgy ám – mondja a király –, csakhogy a majmok a földön élnek, az én jobbágyaim pedig mind a vízben laknak.

Elgondolkozik, eltűnődik a javas, hogy mi volna hát a tennivaló.

- Most jut eszembe – kiáltja el magát a javas –, hisz itt a medúza, ellátja az a bajunkat. Maga mondta a minap, hogy a földre is eljutott ő már egyszer-egyszer.

- Küldjétek ide, de azonnal ám! – szól a király parancsa.

Szaladnak a medúzáért, és ihol, már hozzák is nagy sietve.

- Mit parancsolsz nagyuram? – kérdi alázattal a királytól.

- Majom kéne elevenen, hogy a máját kivehessem – mondja neki a király.

- Hol találok én majomra? – kérdezi a medúza.

- Van egy sziget a tengeren, majmok szigetének mondják, – beszéli a király; – oda küldelek el téged, elevenen fogj meg egyet.

Értette is a szót a medúza, meg nem is, és lassú eszével így szólal meg:

- Ha parancsolod, Uram, elmegyek én odáig; de gyenge erőmmel hogy foghassak én majmot?

- Ne is az erőddel fogd meg – mondja neki a király –, hanem fortéllyal, meg szép szóval.

- Milyen fortéllyal, milyen szép szóval? – kíváncsiskodik a medúza.

- A tengerünkről beszélj neki, meg a tenger alatti palotánkról, meg egyéb csodadolgainkról, hogy kedve szottyanjon rá – oktatja ki a király.

- De nem tud ám a majom úszni – mondja a medúza.

- Ráülteted a hátadra, és úgy csalogatod el idáig – magyarázgatják neki.

- Értem – feleli a medúza –, már indulok is érte.

Egyre-másra még kioktatják, és úgy indítják útnak. Nekilendül aztán a csápjával, és addig szeldesi a habokat, addig nyargalász a hullámokon, míg ott van egy nap a majmok szigete előtt. Odanéz a földre, és egy majmot pillant meg egy fán. Arrafelé úszik és köszönti lentről a majmot, hogy de szépen süt ma a nap.

Elcsodálkozik a majom a medúzán, és fogadja a köszöntését.

- Ki ija-fia vagy, merről kerültél ide? – kérdi nagy bámészkodva a majom.

- A tengeralja királyának vagyok a jobbágya – feleli –, aztán meg medúza a nevem. Nagy híre van ám ennek a szép szigetnek még arra mifelénk is!. Hát eljöttem, hogy megnézzem és elgyönyörködjek benne.

Jól esett a majomnak a szép szó, és ajánlja a medúzának, hogy körülvezeti majd rajta.

- Köszönöm a jóságodat – mondja a medúza –, de már végigúszkáltam a környékét. Egész odáig vagyok a szépségétől. Hát a mi országunkat, a tenger fenekét láttad-e már?

- Biz én még a hírét se hallottam – feleli a majom.

- Ó, te szegény teremtés – sajnálkozik a medúza –, akkor még nem láttál semmit.

- Hát igazán oly szép az a ti országotok? – kérdi a majom.

- Meghiszem azt – dicsekszik a medúza –, egyik palota a másikát éri benne, és annyi a szebbnél-szebb gyümölcse, hogy esztendőkön át szedegetheted és mégse fogy el soha.

Elálmélkodik a majom, és tátott szájjal hallgatja a medúza szavait.

- Jaj – szólal meg hírtelen a medúza –, sietős az utam nagyon. Nem jönnél velem hazáig?

- De szívesen mennék – feleli a majom –, ha értenék az úszáshoz!

- Afelől jöhetsz – mondja a medúza –, elviszlek én akár a hátamon is, és azon is hozlak vissza.

Egyet gondol a majom, rákuporodik a medúzára, és vígan úsznak a nagy tenger hátán. Fele úton lehettek már, amikor egyszerre csak azt kérdi a medúza a majomtól:

- Van-e neked májad?

- Hogyne lenne – feleli a majom –, hisz mindenkinek szokott az lenni.

- Akkor rendben van – mondja nyugodtan a medúza.

Nagyot rémüldöz a majom, de nem igen segíthet már magán, mert ott voltak a nyílt tengeren; úszni pedig sehogyse tudott szegény feje. Előveszi a furfangosságát, és sajnálkozva mondja a medúzának:

- Kár, hogy a szigeten nem szoltál.

- Ha előre megmondom, ekkor nem jöttél volna velem – mondja a jámbor medúza.

- Dehogy nem jöttem volna – feleli a majom.

- Ha előre tudom, akkor három májat is hoztam volna magammal. Most még azt az egyet is otthagytam, hogy ne kelljen cipelnem az úton.

- Hol hagytad? – kérdi a megrémült medúza.

- Kényelmetlen volt, hát felaggattam a fára – feleli a ravaszeszű majom.

Most ijedt csak meg igazán a medúza.

- Mitévő legyek? – kezdi el a sopánkodást. – Máj nélkül csak nem vihetek majmot haza.

- Tudod mit? – tanácsolja a majom. – Menjünk vissza a szigetre, hozzuk el onnan a májat!

- Persze, persze – bólogat a medúza, és már indulnak is vissza, és ugyancsak sietnek a majmok szigete felé.

Alighogy odaérnek, leugrik a majom a medúzáról, és amint egyet iramodik, már ott is kuksol a fáján.

- Köszönöm pajtás – integet le róla –, hogy megsétáltattál és hogy hiába fárasztottalak.

- Ott a máj? – kérdi a medúza.

- Persze, hogy itt van – feleli a majom –, de nem esztek ám belőle, se te, se a királynétok.

- Pajtás – rimánkodik a megszeppent medúza –, csak nem akarsz tán bajt hozni a fejemre? Te nélküled, meg a májad nélkül hogy indulhatnék el innen? A királyunknak van rá szüksége.

- Mondd meg a királyodnak – feleli a majom –, hogy ha majd meghaltam, akkor tán megkaphatja a májamat. Addig nem eszik belőle egy csipetnyit sem.

- Megszegted az ígéretedet – mondja neki szemrehányóan a medúza.

- Ha annyira akarod, gyere fel érte – gúnyolódik vele a majom.

Nem maradt más hátra, mint hogy máj nélkül tért vissza a medúza. Alig várták már, hogy megérkezzék. Ahogy megpillantják az ajtónállók, fogják és viszik egyenesen a király elé.

- Hol a majom, meg a mája? – kérdi nagy mohón a király.

Remegve kezdi el a medúza, és sorra elmond mindent, ahogy megtörtént vele.

- Ó, te ostoba állat – fakad ki a király –, még a csontért is kár a te lomha testednek. Fogjátok meg, húzzátok ki a csontjait, és kergessétek el innen, hogy a színét se lássam.

Ott fogják le a szolgák a király előtt, a csontjait kihúzgálják, szemét, orrát beverik, és úgy elbánnak vele, hogy belepuhul a teste. Aztán ki a palotából, és be a tenger hullámaiba.

Azóta sincs csontja a medúzának, se szeme többé se orra, és azóta oly nyálkás meg puha a teste. Egyik hullámról a másikra, úgy éli keserves életét.